Versenyről

Az AquaRobotX verseny 2024-ben került megalapításra, melynek célja a tudományos és a technológiai innováció népszerűsítése, azon belül pedig a víz alatti robotika tudományterületének megismertetése a fiatalokkal. A bennük rejlő újszerű ötletek és szemléletmódok hozzájárulhatnak a tudomány fejlődéséhez, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy ne csak előadásokon és médiatartalmakon keresztül adjunk rálátást a területre, hanem a verseny lehetőséget biztosít a valós tapasztalatok megszerzésére és szakmai attitűdök fejlődésére is.

A médiatartalmak fontos szerepet játszanak a megmérettetés szempontjából, hiszen a nevezett csapatoknak szintén feladatuk a munkájuk bemutatása, amihez szintén szakmai támogatást biztosítunk, így a résztvevők elsajátíthatják a tudományos kommunikáció helyes formáját is. A megmérettetés keretében tudományos ismeretterjesztő film, rövidfilmek és online médiaanyagok készülnek. Összegezve a verseny egy interaktív tanulási élményt kínál.

A rendezvény nem csak a résztvevő középiskolás hallgatók számára nyújt lehetőséget, hanem a közönség is megismerheti a legmodernebb technológiákat és innovációkat, amelyek hozzájárulnak a vízalatti robotok hatékonyabb működéséhez. Az elektronikus média-anyagok részletesen bemutatják, hogyan alkalmazhatók a legújabb tudományos felfedezések és technológiai újítások a gyakorlatban.

A fiatalok tudományos támogatása és nevelése hosszú távú befektetés jövőnkbe, amely hozzájárul a társadalmi fejlődéshez és a globális problémák megoldásához.

Workshop és verseny helyszín

Unexmin Georobotics

1045, Budapest, Berlini utca 41.